December 15 - január 8. között irodánk zárva tart. Január 8-tól a megszokott nyitvatartás szerint várjuk Önöket.
Kellemes Ünnepeket kívánunk!

2020.07.28
Dr. Bakonya Mária emlékdíj - átadásra került

Dr. Bakonya Mária 1948 június 23.-án született Szigetszentmiklóson, egy nagyon szegény családban, kosárfonók gyermekeként. Szerencsére az 1951-es kosárfonó gyáralapítást követően családja kiszámíthatóbb anyagi helyzetbe került és így elhárult az akadály az elől, hogy Mária továbbtanulhasson. Az általános iskolát követően gimnáziumban tanult, majd felvételt nyert az orvosi egyetemre, fogorvos szakra. A szigetszentmiklósi rendelőintézetben helyezkedett el, ahol folyamatosan lépkedett felfelé a ranglétrán. Életét végig tanulta és mindent megtett, hogy kollégái munkakörülményeit minden szempontból jobbá tegye. Mindent megtett, hogy a dolgozók anyagi megbecsülése megfelelő legyen, de tudta azt is, hogy ezen felül szükség van erkölcsi megbecsülésre, emberségre és jó szóra is - a következetes és világos követelménytámasztás mellett. Rengeteget lobbizott a Rendelőintézet érdekében, talán ennek is köszönhető, hogy amikor lehetőség nyílt uniós pályázat benyújtására, akkor a rendelőintézet a nyertesek közé került. Halálával hatalmas űrt hagyott maga után.

A Bakonya Mária Emlékdíj azokat illeti, akiknek munkájára ő is büszke lenne.

Gratulálunk a díjazottaknak!
Forrás: bakonyimaria.hu


Kép forrása: bakonyamaria.hu



← Vissza a többi cikkhez

KAPCSOLATFELVÉTEL


TELEFON:
+36 (1) 302-3278,
+36 (20) 851-2000

Műhely és Postacím: Budapest, 1067 Eötvös utca 26/b.
Nyitva tartás: H-P: 09:00-15:00
Számlázási cím: Budapest, 1039 Hadrianus utca 3. III/27.
E-mail: info@numizmatik.hu
Web: www.numizmatik.hu
Bank: CIB Bank
Számlaszám: 10700440-27071409-51100005
Adószám: 12945630-2-41
Stat. jel: 12945630-2862-113-01
Cégjegyzksz.: 01-09-711343